abas Újság
2012. Tavasz
2011. Tél
2011. Ősz
2011. Nyár
2011. Tavasz
2010. Tél
| Letöltés | Kedves Olvasó! |
|
|
Sokan Önök közül már régóta ismernek minket, és sokakkal több éves, sikeres együttműködést tudhatunk a hátunk mögött, azonban vannak olyanok is, akik még csak most ismerkednek cégünkkel és az általunk szolgáltatott integrált vállalatirányítási rendszerrel, az abas Business Software-rel.Cégünk, az InterJNet Számítástechnikai Kft. ezen a néven 1996 májusában került bejegyzésre. Korábban már több éve tevékenykedtünk a piacon, elsősorban Jászberényben, és a Jászságban, majd később jelentősen nőtt azon referenciáink száma, amelyek az ország legkülönbözőbb részéhez kötnek bennünket. 1996 óta jelentős növekedésen ment keresztül a cég, s míg a cég székhelye ma is Jászberény, azonban egy budapesti iroda és oktató terem is várja ez év szeptemberétől ügyfeleinket.Az InterJNet Kft. munkatársai komoly fejlesztői múlttal, tapasztalattal és tudással rendelkeznek, így tanácsadói munkánk mellett, intenzív programfejlesztői tevékenységet is folytatunk. A hátteret nyújtó ABAS Software AG idén ünnepli 30 éves fennállását. Fejlesztői múltjuk, tapasztalataik, és folyamatos sikereik méltán emeli ki Őket, és teszi terméküket, az abas Business Software-t egy stabil, könnyen kezelhető és egyszerűen testre szabható programmá. Kiadványunk első számában olvashatnak az elmúlt 30 év történeteiről, sikereiről, és szórakoztató történéseiről. Oldalainkon találhatnak érdekes információkat a fejlesztésekről, valamint beszámolunk a nemzetközi fejlődésről is, melyet a vevők mellett szintén középpontba helyezett az ABAS vezetősége. Az ABAS Újságot terveink szerint minden évszakban megjelentetjük, és megtöltjük aktuális hírekkel, érdekes információkkal, és szórakoztató tartalommal egyaránt. Az idei évben kívánunk nagyon boldog ünnepeket, az új esztendőben pedig sok szerencsét és további sikereket! |












Letöltések
Információk igénylése
Hírlevél


