Hiszem, ha látom: CPQ szoftver

Képzeld el azt a helyzetet, amikor az értékesítő ül az ügyfél asztalalánál, hogy megvitassák a lehetséges megrendelést. Évekig ez úgy működött, hogy az üzletkötő meghallgatta az ügyfél igényeit, gondosan feljegyzetelte, majd elvitte az "elefántcsonttoronyba", ahol a mérnökök a specifikáció alapján elkészíttek egy árajánlatot, ami akár hetekkel később került kiküldésre. Sok esetben még utólagos egyeztetésre is szorult az igényeket illetően.

A folyamatos egyezkedések során az ügyfél meggondolhatja magát, vagy rosszabb esetben a konkurens termékét is választhatja.

Most képzeljük el ismét a találkozót, de az alapfelállás kiegészül a CPQ (Configure Price Quote/paraméterezhető árajánlat) szoftverrel: az értékesítő előveszi a laptopját, és előre meghatározott kérdések segítségével menet közben hozza létre a CAD rajzokat, és magát az árajánlatot az anyagok, mennyiségek és más paraméterek alapján.

A konfiguráció kiegészítésre szorul? A ügyfél már helyben hozzáadhatja.

Egy elem adott esetben nem elérhető? Rögtön rendelkezésére áll relenváns alternatíva.

Az ügyfél alacsonyabb árral indulna? Nem probléma, az értékesítő a megrendelővel karöltve a helyszínen újratervezheti az árajánlatot.

Következésképp, a folyamat gyorsabb, precízebb, és az értékesítők esetében kevesebb speciális szaktudást igényel.

Mi a CPQ?

Digitális eszközeinek köszönhetően vizualizálja a gyártási folyamatokat már az elejétől, az eredményeket pedig könnyen átlátható módon konvertálja az üzletkötő, és a vevő számára.

Egy példa a technológia alkalmazására: Ha az ügyfél szeretne rendelni egy sor "C" osztályú komponenst, mindegyik variálható mennyiségű és minőségű, akkor az értékesítő a CPQ felületen keresztül azonnal egy számlán tudja rögzíteni, miközben a vevővel összeállíthatja a specifikációt, amelyek végösszegek szerint csoportosíthatók.


Azonban a CPQ szoftver nem áll meg az egyszerűréségnél. A paraméterek függvényében összetettebb megoldások is kivitelezhetővé válnak. A sales-es minimális mérnöki tudással olyan változókkal is testreszabhatja az ajánlatot, mint például a várható munkaerő-költségek. A 3D-s grafikai modellek mind a két fél részére segítséget nyújtanak. Az ügyfél részletes képet kap az őt érdeklő árakról, ajánlatokról, míg az értékesítő tervrajzokat, és árképzési diagrammokat is generálhat.

Hogyan termel a CPQ nyereséget?

Különösen az egyedi gyártásban a CPQ szoftver gyorsítja a hagyományosan lassú értékesítési konverziókat. Sok időt és erőforrást emészt fel, amíg az értékesítők és a mérnökök felmérik az ügyfél igényeit, megoldást javasolnak, különböző konstrukciójú árajánlatokat alakítanak ki, miközben a lehetséges vevő bármikor kihátrálhat az egyeztetésekből.
Ezzel az eszközzel azonban valós időben paraméterezhetők az ajánlatok, már az első találkozón releváns képet kap az ügyfél a megrendelés volumenéről, az értékesítő pedig felgyorsíthatja a döntéshozatalt.

Mit jelent a CPQ az ERP-ben?

A CPQ összekapcsolódik a vállalati erőforrás-tervezéssel. A CPQ nem csak a konverziók gyorsításához és az ügyfélkör kiszélesítéséhez járul hozzá, hanem a készletgazdálkodáshoz is. Projektalapon működő gyártók esetében az értékesítés előtt figyelembe veszi a rendelkezésre álló készletet, elkerülve a készlethiányt vagy a határidők csúszását.

Hogyan alkalmazza az abas a CPQ-t?

az abas-nak két központi konfigurációja van:

  • önkiszolgáló portál az ügyfelek hozzáférésével;
  • belső erőforrás-tervező az értékesítők részére, amellyel megkönnyíthető a mobileszközzel történő ajánlatok kiadása

Mindkettő rendelkezik erőteljes testreszabási lehetőségekkel, tartalmaznak lépésről-lépésre történő utasításokat. Mutatja a kompatibilis termékéket, amelyek felhasználásra kerülhetnek, és eltávolítja az érdemtelen értékeket a munkafolyamatban. Erről a helyről az abas CPQ automatikusan létrehozza az anyagjegyzéket, és generálja az árakat. Mindez felhasználóbarát környezetben, amelyről az abas már jól ismert.

Címkék:ERP hírek

Ajánlott bejegyzések